Ha valaki végig néz a listán, láthatja: Tóth Zoltán vagy nem jutott megfelelő időben orvosi segítséghez, vagy hatalmas a baj a baloldalon. Lássuk:
Először is engedjétek meg, hogy bemutassam nektek azt a listát, amit dr. Tóth Zoltán balliberális politológus állított össze, "Nemzeti válogatott" címen.
Demokratikus ellenzék listavezetője és szószólója: Kálmán Olga, független
Köztársasági elnök: Kéri László, független
Országgyűlési többség frakcióvezetője: Mesterházi Attila, MSZP
Országgyűlés elnöke: Lendvai Ildikó, MSZP v. elnöke
Miniszterelnök: Bajnai Gordon, Együtt 2014
- Gazdasági miniszter: Petshnig Mária Zita, független
- Európai uniós ügyek minisztere: Bokros Lajos, MOMA
- Államkincstár miniszter: Vámosi-Nagy Szabolcs, független
- Belügyminiszter: Kuncze Gábor, független
- Alkotmány - és igazságügyi miniszter: Bárándy Péter, Együtt 2014
- Külügyminiszter: Balázs Péter, Együtt 2014
- Mezőgazdasági miniszter: Molnár Csaba, DK
- Honvédelmi miniszter: Vadai Ágnes, DK
- Önkormányzati miniszter: Szabó Tímea, Együtt – PM
- Kulturális miniszter: Ungvári Tamás, független
- Oktatási miniszter: Hiller István, MSZP
- Egészség- és nyugdíjügyi miniszter: Csehák Judit, független
- Megmondó miniszter: Parti Nagy Lajos, független
Alkotmánybíróság elnöke: Paczolay Péter, független
MNB elnöke: Surányi György, függetlenKöltségvetési
Tanács elnöke: Róna Péter, LMP
Médiahatóság vezetője: Majtényi László, független
EP magyar demokratikus pártjainak koordinátora: Göncz Kinga,MSZP
Ombudsman: Szabó Máté, független
Főpolgármester jelölt: Botka László, MSZP
A fenti lista minden bizonnyal csak egy vicc. Lássuk, mi is a problémám a listán szereplő nevekkel.
1. Kálmán Olga, mint listavezető. Alapvetően ez a titulus belső döntés kérdése. Én örülnék neki, hiszen a baloldali szavazókon kívül senkit nem győzne meg ahhoz, hogy az új ballib alakulatra szavazzon - a jobboldalról, vagy a bizonytalanok közül.
2. Kéri László, mint független, mint Köztársasági Elnök. Ha Kéri László lenne a köztársaságunk elnöke, azzal a lendülettel húznék el ebből az országból. A függetlenségét pedig misem bizonyítja jobban, mint az időről időre a Heti Hetesben tett megnyilvánulásai. Szakértelmét pedig az, hogy ezen kívül nagyon máshová meg sem hívják.
3. MesterházY Attila, mint frakcióvezető. Felhívnám a figyelmet, hogy nem véletlen nagy y-onnal írtam a nevét. Merthogy nem i-vel írja, kedves Tóth Zoltán... Szóval a frakcióvezetőség szintén egy belső elhatározás kérdése, teljesen mindegy, ki vezeti a börtön MSZP-E14-PM-STB frakciót. Bár, ha Mesterházynak lennék, és olvasnám Tóth úr válogatottját, megsértődnék. Ugyanis egyértelmű, hogy pusztán az illem kedvéért nevezte meg a szocialista pártelnököt. Mint ezen poszt betöltőjét ugyanis kötelessége, de legalábbis illendősége megemlíteni bárkinek is a vizionált új ballib kormány harácsolása közben, de a frakcióvezetőségnél egy szint lenne lejjebb: ha pusztán listás befutó helyre tennék...
4. Lendvai Ildikó, mint Házelnök. Gondolom, a szerző a korszakváltás jegyében gondolt Lendvaira.
5. Bajnai Gordon, mint miniszterelnök. Hát, sorolhatnánk. De vajon képes a korszakváltásra a Gyurcsány Ferenc vezette kormány egykori minisztere, majd az MSZP kongresszuson az Internacionálé éneklésével megfűszerezve megválasztott, egykori szocialista-liberális miniszterelnök?! Hogy pl. a Wallist, a Hajdú-Bétet, és egyéb, kormányzati tevékenységét ne is említsem...
6. Bokros Lajos, mint EU-ügyes miniszter. Ami nincs is, de létrehoznának egyet. És Bokrossal, szintén a korszakváltás jegyében. Szerintem a Horn-Kuncze kormányban bizonyított a csomagjával. Szerintem a nép nem kérne újra csomagokat Bokros bőrtáskájából...
7. Kuncze Gábor, mint belügymini. Hát, az a híres korszakváltás. És Kuncze... Na ne...
8. Igazságügyi miniszer, Bárándy Péter. Ja, Ő az a Bárándy, aki most éppen az E2014-ben van, és már nem az MSZP-ben?! A híres korszakváltás megint csak.
9. MEZŐGAZDASÁGI miniszter, Molnár Csaba DK. HaHa! Az év vicce. Molnárnak annyi köze lehet a mezőgazdasághoz, mint a borsodi parasztnak az MTA-hoz. Ugyan már...
10. Honvédelmi miniszter Vadai Ágnes. Attól a honvédelemtől mentsen meg minket a jó Isten!
11. Önkormányzati miniszter Szabó Tímea egykori LMP-s, most éppen Együtt 2014-PM-es politikusasszony. Akit bizonyára a szakmai tapasztalata tesz alkalmassá erre a feladatra.
12. Oktatási miniszter, Hiller István. Egyszer már bizonyított. A korszakváltás miatt visszajöhet!
13. Egészségügyi miniszter, Csehák Judit. Együtt - a Korszakváltók Pártja. Remélem nem leszek beteg...
14. ???Megmondó miniszter??? Feltételezem kormányszóvivő akart lenni. Ez az a pont, amikor elgondolkodtam, hogy a híres, és szakmailag méltán elismert politológus komolyan gondolta, amit írt, vagy csak Farkasházyt nézett a TV-ben, és vicceskedik?!
15. AB elnök: Paczolay, független. Független?!
16. MNB elnök, Surányi, független. Független?!
17. Költségvetési tanács elnök, Róna Péter, LMP. De ide már legalább nem függetlent írt. Egyébként Róna az egyetlen név a listán, aki valamit ér is - szerintem.
18. Médiahatóság, Majtényi, független. Független?!
19. EP magyar demokratikus pártjainak koordinátora, Göncz Kinga. Micsoda?! Kicsoda?! Jajj!
És a legjobb vicc: 20. Főpolgármester: Botka László, MSZP. Háhh! Botka? Aki 2002 óta Szeged polgármestere? Aki polgármestersége alatt a díszkövezésen kívül semmit nem csinált Szegeden? Ahonnan menekülnek a fiatalok, mert nincs munkahely? Budapest főpolgármestere?! Kíváncsi vagyok, ezt hogy nyomná le a ballib oldal a budapestiek torkán. De, végső soron, örülnék neki. Tarlós maradhatna még egy ciklust.
Látjátok? Ez az, amikor a baloldalnak vagy messze gurult a tablettája, és a villany is le van kapcsolva, vagy amikor a Farkasházy-eset nem egyedüli. És azt a kérdést már fel sem merem tenni, hogy ki az a Tóth Zoltán, hogy jövendőbeli kormányok névsorát alkossa meg?! Ki kérte fel rá?!
Gratulálok a Nemzeti Válogatotthoz! Mondjuk én Gergényit tenném belügyminiszternek, Gyurcsányt pedig miniszterelnök-helyettesnek, a nemzeti ügyekért felelősnek!